Halálos kór, vagy statisztikai csalás?
Halálos kór, vagy statisztikai csalás?
A kormányok a magas halálozási arányra hivatkozva hoztak, a szokásostól eltérő, drasztikus intézkedéseket, emellett a társadalom szabadságjogait is támadják. A terv elnyújtani a járványt az egészségügy leterhelését megelőzve. Mi igazolja a magas halálozási arányt, mennyivel magasabb egy átlagos influenzánál, melyet otthonszopogatós cukorkákkal, lázcsillapítóval kiteáznak az emberek?A járvány halálozási arányát a fertőzött emberek, és a fertőzésben elhunytak arányából számolják ki, százalékosan. Tehát tudnunk kell a pontos adatot a koronavírusban meghalt emberek, és a fertőzöttek számáról. A fertőzöttek számát tesztelés által határozzák meg, melyben minden ország a saját lehetőségei és nézetei szerint járt el. Nézzünk egy Magyarországi példát, a könnyű számolás miatt egész számokkal. 10milliós a lakosság. Mivel az első intézkedésekig (pl. iskolák bezárása) hetekig korlátlanul fertőztük egymást, a határokat se régen zárták le a fertőző országokból áradó utazók elől, így a járványnak bőven volt ideje elterjednie. Tegyük fel, hogy 500ezer lakos már megfertőződött. Azt tudjuk, hogy a 80%-a, így kb 400ezer ember tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel átesik rajta, anélkül, hogy tudatában lett volna. Ezek az emberek nem kerülnek kórházba, így nem is tesztelik őket. Akik gyanús tünetekkel kerülnek be, azokat letesztelik. Mondjuk 10ezer embert letesztelnek és ebből 5ezernek lett pozitív tesztje, mely adat a tesztelt fertőzöttek rubrikába kerül. Ha a fertőzöttek közül meghalnak 50en, akkor az a koronavírusban meghaltak rubrikába kerül. E kettőből kiszámoljuk a halálozási arányt, akkor 1%-ot kapunk. De ez nyilán nem a valós adatokat tükrözi, hiszen csak gyanús eseteket teszteltük. A nagy tünetmentes többség adatai hiányoznak. Tételezzük fel, hogy a következő nap az egész országot leteszteljük. Ekkor kiderül, hogy nem is 5ezer, hanem 500ezer fertőzött van, de köszönik jól vannak, viszont a számításra elég nagy hatással lesz. Ez nem azt jelenti, hogy ilyen gyorsan terjed a járvány, és egy nap alatt 100x-os lett a fertőzöttek száma, hanem ilyen gyorsan teszteltünk. Tehát a fertőzöttek számával jól lehet manipulálni a statisztikát, minél többet tesztelgetnek nap mint nap, saját céljuknak megfelelő eredményeket és görbéket hozhatnak ki. A valós fertőzöttek számát soha nem fogjuk megtudni, maximum a járvány végén lehet megsaccolni különböző eljárásokkal, de az elején még egyáltalán nincs rálátásunk. Akkor miből kifolyólag mondták, hogy jóval nagyobb a halálozás, mint egy átlagos influenzánál? A nemzetközi statisztikák halálozási görbéjét, a mostani koronavírus járvány, hasonló, vagy még enyhébb kiugrásokkal befolyásolta, mint a szokásos influenza.
Azt nem lehet mondani, hogy a kijárási korlátozás bármely értékben befolyásolta az eredményt, mert már bőven volt ideje elterjedni, és a külföldi komolyabb korlátozások sem voltak különösebb hatással a fertőzöttek számára. Főleg, ha az egészet a tesztelési trükkel szabályozták. A másik dolog,hogy ha 500ezer lett hirtelen a fertőzöttek száma a példánkban egy nap alatt, és a halottak száma még 50 maradt, akkor már nem 1, hanem csak 0,01%-os a halálozási arány, ami viszont az influenzajárvány halálozási arányát se éri el. Szóval ezekkel a tesztelésekkel és eredményhirdetésekkel azért vigyáznék, mert rettentően lehet vele pánikot kelteni, mint egy megfordított végítélet visszaszámlálás. Szinte bármilyen görbét és következtetést ki lehet hozni, és abból bármilyen érdekcsoportnak kedvező döntéseket és tiltásokat meg lehet, látszólag tudományos alapon hozni. A halálozási aránnyal még úgy is lehet csalni, hogy olyanokat is bele sorolok a kategóriába, akik másban haltak meg, csak éppenséggel koronásak is voltak. pl, ha valaki szívinfarktussal kerül be a kórházba, de pozitív lett a covid19 tesztje, halála után az illető ilyenkor hivatalosan koronavírus által halt meg. Ezt csak a boncolás után lehetne kijelenteni, amit most bizonyos helyeken tiltanak, a veszélyre való tekintettel, sőt eltüntetik, elhantolják, elégetik a holttesteket. Honnan tudjuk, akkor a valós adatokat, ha eltüntetik a bizonyítékot? A kórboncnokok fel vannak készülve fertőző betegekre és a későbbi kutatásaikhoz is kellenének az eredmények. Olaszországban ennek tudatában mégis folyamatosan a nagy halálozási számokat, az interneten meg a pánikkeltő, holokausztot megidéző, koporsókat felvonultató állapotokat közölték. Az egész világ a legszélsőségesebb esetekkel kell naponta szembesüljön, melyek eltorzítják a járvány méretét.Az Olasz esetnél is jól megfigyelhető a statisztikai megtévesztő pánikkeltés, melyre a környező országok alapozzák a komolyabb intézkedési csomagokat. Az összes eset 65,9%-a Lombardiából került ki. Emellett volt egy 16%, és néhány 2-4 százalékos, de a többi 1% vagy az alatti értéket ért el. Mondhatjuk, hogy Olaszország nagy részén nincs is járvány. A médiában, ennek ellenére a legszélsőségesebb helyről tudósítanak.
A szélsőséges Lombardiai eset kialakulását már többen is feldolgozták, szmog, rossz egészségügyi rendszer, több generáció egy élettérben, tömeges pánik miatt telezsúfolt kórházak, ahol átfertőzték egymást az emberek, nővérek védőfelszerelés nélkül voltak kénytelenek dolgozni stb. A veszélyeztetettekről készült adatok variálásával is befolyásolják a köztudatot. A statisztikák azt mutatják, hogy bizonyos betegségekben és ezek kombinációiban szenvedőkre veszélyesebb a vírus. Ezek általában az idősebb korúakra jellemző betegségek, és ők az immunrendszerük gyengeségéből kifolyólag a legveszélyeztetettebb kategóriába tartoznak.
Általánosságban szív-, tüdő-, cukorbetegség, magas vérnyomás, rák és ezen betegségek kombinációjában szenvedők haltak bele a járványba. Ebbe a kategóriába nem nagyon sorolják bele az pl. AIDS-es, drogos, és szteroidos sportolókat, melyek szerintem igencsak veszélyeztetettek. Az életkor tekintetében látható, hogy a járvány az idősebb korosztályt sújtja jobban.
Látható, hogy a fiatalabb korosztályból is kerülnek ki áldozatok, de az idősebb korosztályhoz képestelenyésző mértékben, és azoknak is valami súlyos betegségük volt. Az egész világon van néhány eset, amikor úgy halt meg pár fiatal, hogy elvileg nem volt nála krónikus betegség regisztrálva, mégis az interneten szinte csak ezeknek az eseteknek a történetét keringetik. 60Ezer halott van már világszerte, így ha van 60 kirívó eset is, amit felkap a média, az az esetek 0.01%-a, ami statisztikailag nulla. Ha állandóan ezeket az eseteket követjük, akkor meglehetősen nagyobbnak mutathatjuk a járványt.
A hivatalos magyarázat szerint a járványt az egészségügy leterheltségének megóvása végett lassítjuk, de tudjuk, hogy a gazdaságra, munkaerőpiacra, emberek életére, már meglévő betegek egészségére milyen negatív hatással van. Minél tovább tartjuk zárlat alatt a gazdaságot, annál jobban eladósodunk a nemzetközi bankár csoportoknak. Minél több ideig válik munkanélkülivé egy családot eltartó szülői pár, annál több hiteleket kell felvegyen. Az Olasz, Spanyol, Angol kórházak fekvőbeteg kapacitása vészesen alacsony, olyannyira, hogy a 2017-es sima influenza járvány idején az Olaszországi egészségügy hasonló terhekkel küzdött. Ha akkor is ekkora lett volna a média pánikkeltő hatása, mely által megrohamozták az amúgy is túlterhelt kórházakat az emberek, biztos hasonló halálozási arány jött volna ki. A Magyar kórházak lehet szarul néznek, ki de kórházi ágyak és egészségügyi dolgozók tekintetében jobban állunk, mint a problémás országok, melyek lehet drága gépeikkel, kórtermeikkel filmbe illő díszletként is megállnák a helyüket, de csak egy szűk, fizetőképes réteget fednek le, nem az egész lakossághoz van mérve. Az USA egészségügyéről ne is beszéljünk, ahol sok embernek társadalombiztosítása sincsen, és általában az adófizetők pénzét gyarmatosító háborúkra költik. Amúgy a sors iróniája, hogy pont a nyugati gyarmatosító országok véreznek el leginkább a mostani járványban.
Látható, hogy az egész egy statisztikai varázslat, de vajon meddig lehet ezt a káprázatot fenntartani?Már megszellőztették a hírt, hogy a vírus mutálódhat és már mutálódott is. Na és? Mindegyik vírusnál ez a helyzet, csak eddig ez a laikusoknak nem volt ismert információ. Amint kiderült, már van vagy 8 csoportja a vírusnak, de a megbetegedésekre, korosztályokra, halálozási arányokra nincsen különösebb hatással. Azt lehet mondani, amikor visszatér második hullámban egy vírus, már nem annyira hatásos. Ha valamiért megváltoznának az eddigi mutatók az azt is jelenthetné, hogy egy új komolyabb, hasonló tüneteket produkáló vírus is kikerült esetleg a „forgalomba”, hiszen a halálozást növelné, de csak covid19 re tesztelnék, így az lenne a halálozási rubrikába bejegyezve. Ez a vírus lehet már fiatalokat is veszélyeztetne, és rámondhatnák, hogy alábecsültük a járványt, és tovább szigoríthatják a tilalmakat. Sőt az egész járvány újraéledését foghatnák a parkokban napozó „ tiltó rendeleteket félvállról vevőkre”. Ezzel az amúgy is egymástól elszigetelt társadalmat, még jobban megoszthatnák és szembeállítanák egymással. Az otthon levők még inkább dühösek lennének az utcán járókra, akik nem dőlnek be az évezred üzleti átverésének. Az utcán járók, meg azért lennének dühösek az otthonmaradókra, mert azok még inkább kikövetelnék a szabadságjogaik elvonását.
Remélem ez az iromány elegendő kérdést vetett fel, hogy az emberek gondolkodását megserkentve,előbújjanak a félelmük által keltett homályból, melyet a háttérhatalom generált beléjük, és nem őket szolgálja tovább tudatlanul a pánikkeltő videók terjesztésével, és a szájukba adagolt médiás szlogenek mantrázásával, hogy az én fejemben megjelenő, technikailag megvalósítható disztópikus állapot ne valósulhasson meg.
Amennyiben hasznát látja az írásomnak a társadalmunkra nézve, kérem terjessze, hiszen a média és a cenzúrázott csoportok rettentő előnnyel bírnak az információ terjesztésében, korlátozásában ! És igen, tudunk mit tenni ellene, csak mindenkibe az ellenkező szlogent nevelték. Hiszen egy facebook négysoros világbölcselet, vagy egy kínos kép egy celebről pillanatok alatt körbejár a világon. Az emberek összefogásával, megkerülhetőek a közösségi kommunikációt uraló, információterjesztő hálózatok, melyek megtévesztő hírekkel a haszonleső csoportok érdekei szerint vezetik a társadalmat. Ha minden ember veszi a fáradtságot és kiáll egy ügyért, rohamosan terjeszthető az információ az üzenetküldő rendszereken keresztül is, elég egy linket elküldeni pár ismerősének.Források:
https://www.statista.com/chart/7495/germany-leads-europe-in-hospital-bed-capacity/