Honfoglalók diadalmenete
Alkotmányunk?
Akik szabadság táblával vonulnak fel annak az ünnepségén, aki pont a szabadságát veszi el, az mindent elhisz, még azt is hogy van alkotmányunk. Hiszen Orbán Viktor pont a Magyar Köztársaság Alkotmányát hajította ki az ablakon, amivel 89-ben a nép visszaszerezte a szabadságjogait és a népszuverenitását a kommunista képviselőktől, és alkotott egy Magyarország Alaptörvényét, mely nem alkotmány, és olyan jogi környezetet teremtett általa, hogy veszélyhelyzetre hivatkozva a kizárólagos hatalmat gyakorolhatja, a mi jogilag egy diktatúra és ellene jogunk és kötelességünk volna fellépni. Szájer is mondta, hogy az nem alkotmány, ráadásul nem is alkothatták volna meg, mert 89-óta a Minden hatalom a népé kijelentéssel, az alkotmányozói hatalom is a nép kezébe került, hogy ne tudjanak a képviselők visszaélni a hatalmukkal, ahogy a komcsik és most Orbán Viktor is teszi. Orbán Viktor pont azt a helyzetet teremtette meg, mely által az 1956-os forradalmárokat is üldözni és kivégezni lehetett. Gratulálok a FIDESZ birkáknak. Ez a miniszteri hulladék államcsínyt és hazaárulást követett el és a honfoglaló ZSarnokoknak adta át az országunkat. A NER elsikkasztotta a nép vagyonát, de a választás előtt most csepegtet vissza kicsit, hogy tovább szolgálhassa a népünket kizsákmányoló és rabszolgásító honfoglalókat. 3 ciklus után sem tud semmi pozitívummal kérkedni, csak az ellenzéket támadva pozitívnak feltüntetni magát, a 2006-os öszödi beszéd által indított rendőri brutalitást bemutató eseményekkel, melyeknek valójában ő is részese és győztese lehetett.
A rendszerváltás után mindig 50-50% volt a választáson és azzal hülyítették a népet, hogy minden egyes szavazat számít. Valójában mind a két oldal felett ugyan azok állnak és egymásnak dobják fel a labdát és mossák kezeiket. A hatalom az alkotmányunkat akarta eltörölni kétharmados többség jogának ürügyén, ezért ezt az állást meg kellett törniük. Gyurcsánynak el kellett vállalnia a rosszfiú szerepet, hogy Orbánhoz terelhessék a tömeget és megszerezzék a többséget. Az Alkotmányunkat nem tudták volna kidobni kétharmaddal sem, mert nincs a képviselőknek alkotmányozói joga, és a megváltoztatásához is 4/5 kellett volna. Ezért OV átírta kétharmadra azt az alkotmányt, amit csak négyötöddel tudott volna megváltoztatni. ÉRTEEEEM? Mondjuk úgy, hogy a sötét lovagunk megelőlegezte magának a népi bizalmat és egy időhurkot hozott létre az erőtérben.
Ezzel még nem tudott volna hatálytalanítani alkotmányt, de ürügynek jó volt az alkotmánybíráknak, akiket saját szolgálatában lévőkre lecserélt a megválasztása után. A néppel nem is közölte tervét, akiknek jóváhagyása tette volna jogilag érvényessé, mert a nyilvánvaló hazugságot jobb elhallgatni.
Abban az időben hívta ki Orbánunk a népet az utcára, hogy beszédében a gyurcsányi gázáremelések, adók és hazugságok ellen beszélve feltüzelje és a kellő pillanatban mozgósíthassa őket. Az öszödi beszéd egy részletét játszották csak le a csatornák, ami amúgy egy mondattal később áthárította a hazugságokat, mondván csak kényszerből tették, mert minden körülöttük lévő párt hazudik, majd átforgatta propaganda beszéddé, hogy de most már ebből elég és ők fogják megtörni a folyamatot.
Az ugrásra kész tömeget ezzel csalogatták ki az MTV székház elé, hogy a bamba jelenlétével, a népi támogatottság kellékeként szerepeltessék őket a médiában, hogy ügynökök és primitív futballhuligánok által rendezett garázdaságot forradalomnak láttassanak.
Ennek az akciónak az élharcosa volt, a letöltendő büntetést sem kapó, akkori jobbikos Toroczkai is.
Persze az a tömeg akiket buszokkal hoztak és adták a kezükbe a „szabadság”, „soha többé” és “Stop Gyurcsány” feliratú táblákat, mit sem tudott. A kormány gondoskodott a hipnotikus állapotukról is, pár száz méterenként lerakott kivetítőkkel, a gyurcsányi rendőrterrorról készült videóból kiragadott, kb fél perces, sűrűn vágott snittekkel bombázva az agyukat. A múzeum körút egy külső plakáttárlattá változott, melyen hasonló témájú képekkel erősítették a hatást. A nép annyira tudatlanságban van tartva, hogy már nem is kell szubliminális üzenetek formájában befolyásolni őket.
Kiszuperált locsológép, amit beáldoztak az MTV székház előtt a hatás kedvéért.
Azon az éjszakán a rendőrök elfelejtettek a tömegoszlatásról tanult módszereket, nem úgy, amikor később, tökéletes szervezettséggel támadtak vissza és nyomták el a forradalmi hangulatot, amit ugyancsak a Molotov koktélos ügynökök generáltak. Nagy dumák vannak, de se Gyurcsány se az akkori rendőrfőkapitány, Gergényi sem lett felelősségre vonva azóta sem. Ezek is azt sugallják nekünk, hogy itt egymás kezét mossák. Itt egy kis összefoglaló, aki nem emlékszik rá.
Kimondhatjuk, hogy az országunk elveszett. Egy része rabszolgatudatú, másik része honfoglalók és a kiszolgáló rétegükből kikerülő, hazaárulók társasága. Kim Jong Un példaképe lehetne Orbán Viktor, mert azt az uralmi rendszert, amit ő csak kényszerrel és erőszakkal tud fenntartani, azt Orbán az emberek önkéntes, ostoba imádatát megalapozó, Hitlernél is jól bevált jófiú-rosszfiú játékkal, megosztó trükkökkel és propagandával ért el.
Nézzétek meg a Az élősködés tudománya című, A tudás hatalom fejezetű videómat, hogy megismerjétek a hatalom megosztó eszközeit, amit gyakorlati alkalmazásában mutatok be a pandémiára vetítve.