Egyenlőbbek
Ha nem tűnt volna fel, a képviselőkre, az eddigi járványügyi intézkedésekből egy sem vonatkozott, mellyel a népet sújtották.
.
-Ők nem igazán járnak tömegközlekedési eszközökkel ahol kötelező a maszk.
.
-Nem járnak szórakozóhelyre, ahova köznép jár
.
-Nem járnak bevásárolni közértekbe
.
-nem járnak velünk együtt filmszínházban, színházba
.
-úgy egyáltalán nem azokban a körökben mozognak ahol az átlagember
.
.
Az egyedüli közös szórakozási lehetőség a focimeccs, ahol viszont nem érvényesek a járványügyi intézkedések.
Ha eleged van ebből az átverésből, csatlakozz te is a toborzó felvonulás sorozatunkhoz, ahol összegyűjthetjük a már felébredt embereket.
A tömegükkel magunkra tudjuk irányítani azok figyelmét, a média által sötétségben tartott megtévesztett embereknek, hogy feltartva előttük az igazság fáklyáját, utat mutassunk nekik és csatlakozásra szólítsuk fel őket. Végül együttes erővel a számoljuk fel a a covid diktatúrát.
Mivel ezt nem tudjuk 1 lépésben megtenni, toborozni kell.
Ezért akik jönnek toborzó felvonulásra, minden hétvégén ott kell legyenek, hogy az alapcsapat meglegyen, és a hozzánk csatlakozókat marasztalva, bővíteni tudjuk a taglétszámot és ne mindig elölről induljon a számláló.
Amíg a tömegre vársz, soha nem lesz semmi, mert a tömeget nekünk kell együtt összegyűjteni!
There are no upcoming events at this time
nézzétek meg a videókat az esemény leírásában
Ha nem leszünk elegen, nemhogy a diktatúrát nem számoljunk fel, hanem egyszerűen csak begyűjtenek minket.
A legszebb az egészben, hogy egy tollvonással eltörölhető a rendszer jogi alapját biztosító alaptörvény, ha megvan a népi támogatást mögötte.