Jogi írások
Nem felejtünk!
Ne hagyjuk, hogy elaltassanak és elvigyék a figyelmet az államcsínyről és a pandémiával megvalósult hazaárulásról! A jogi tények és a bizonyítékok elegendőek a diktatúra eltörléséhez, a bűnösök megbüntetéséhez és egy saját magunk által…
A Rend-Szerváltók a hatalom szekerét tolják!
Bertalan Attila, a Rend-Szerváltók facebook csoport vezetője, már eleve aggasztó pályafutásáról, bomlasztó tevékenységéről, okt 23.-i gyanús pálfordulásáról írtam már ebben a cikkben (LINK). Most viszont számomra egyértelművé vált, hogy melyik oldalt támogatja, még…
A hatalom kontrollálása
A társadalmunk és a hatalom között kettős kontrollt kell alkalmazni, hogy a nép összessége által elfogadott szabályokat minden tagjára betartassuk és a hatalom ne tudjon visszaélni a hatalmával. A hatalom mindig ezt a…
Az igazság kardja
A jogi fegyverünk alapanyagának ismeretei, közérthetően Az Alaptörvény érvénytelen, és NEM AZÉRT, mert utólag a kizárólagos hatalom birtoklása megvalósult általa, ahogy azt most az ellenzék jogászai próbálják kommunikálni, hogy a saját malmukra hajtsák…
SZERvezettlen, Rend-SZERváltás?
A hatalom SZERt nem VÁLT, mert működik, REND nem is volt! Mindig ugyan azok a hatalmi SZERepek, SZERek, módSZERek, még a régi, elfeledett SZEReplők, SZERvezők is sokszor újra előtűnnek. A tömeg miatt…
A nemzetgyűlések jogi aggályai
A főkép a HOnhír oldaláról van, mely bejegyzést jogilag cáfolja Geri Tibor. Tibor Geri · . nov4. A „Nemzetgyűlés” nevű esemény elemzése, cáfolata a Tájékoztató és a honhir.hu internetes oldalon található…
Honfoglalók diadalmenete
Alkotmányunk? Akik szabadság táblával vonulnak fel annak az ünnepségén, aki pont a szabadságát veszi el, az mindent elhisz, még azt is hogy van alkotmányunk. Hiszen Orbán Viktor pont a…
Jogi fórumon túl
Facebook hozzászólás: Nagyjából mindig ugyan azokba a kérdésekbe bukkanok, amikor a nyilatkozatokat terjesztem ezért összefoglaltam pár mondatban. KÉRDÉS: “nem szeretnék kötekedni.. De akkor még miért az Alaptörvény van érvényben.. Ha ezt ennyien tudjuk..…
A fél siker is siker?
Tibor Geri írása: avagy Cáfolat hiányában igazam van? A hónap elején levelet juttattam el jogi egyetemek alkotmányjogi tanszékeinek, alapítványoknak, intézeteknek és ismert alkotmányjogászoknak. Vitát kezdeményeztem Orbán alaptörvényéről, és vitaindítónak kérdéseket tettem fel és…
Magyarok, tudtátok…?
Új szórólapot készítettem és fel is olvastam. Itt szabadon letölthető, nyomtatható kép formátumban A Geri Tibor által megfogalmazott, szabadság mozgalom nyilatkozatát népszerűsítő akciók és szórólapozások olyan sikeresek voltak, hogy a hatalom kénytelen volt…