Üdvözöllek a honlapomon!
Gál András vagyok, oltatlan és a Magyar Köztársaság állampolgára.
Nem vagyok tagja se pártnak, se bármilyen politikai szervezetnek.
Engedd meg, hogy elmagyarázzam, miért vagyok az oltások kényszerítése ellen. Az alábbi írás rövid ismertető is a honlap tartalmáról.
Ugye már te is sejted, hogy az oltások mögött többről van szó, mint egy járványügyi védekezésről, ahogy azt a kormány és a média kommunikálja és biztosíthatlak más ,mint amit a kamu ellenállás terjeszt. Hiszen a hatalom megosztó trükkjének a lényege, hogy mind a két oldalt ők irányítják, és szándékosan kontraproduktív megoldásokat ajánlanak egy általuk generált problémára. Bizonyára számtalanszor hallottad a szándékosan elcsépelt ”oszd meg és uralkodj” szlogent, de ismered-e valójában a gyakorlati alkalmazását?
Régóta foglalkozom a hatalom mesterkedéseinek leleplezésével és volt alkalmam különböző akcióikban megismerni azt az évszázadok alatt tökéletesített, leegyszerűsített trükkhalmazt, amit manapság sablonként alkalmaznak minden tervük kivitelezésére. Éppen ezért tudtam már az elején kikövetkeztetni a lépéseiket és a szándékukat és ezt a tapasztalatomat szeretném megosztani veled, mert le lehet győzni őket, de csak akkor ha el tudjuk kerülni a csapdáikat és együttesen összedolgozunk a cél érdekében. A győzelemhez pont az a két dolog kell, amit a hatalom a legjobban akadályoz. Cenzúrával az igazság terjedését, a megosztással a felvilágosult gondolkodók, egy cél érdekében való egyesülését lehetetlenítik el.
Írásomban bizonyítékokkal is szolgálok a statisztikai csalásokra, de józan logikával is nyilvánvalóvá válik, hogy a védőoltás nem a mi védelmünkről szól, hanem egy évtizedek alatt, gondosan kitervelt stratégiai támadásról, mellyel elvonhatják a népek kiharcolt alkotmányos jogait és egy globális rabszolgatelepet hozzanak létre, melyben az oltásokkal tudják kontrollálni, és ez által uralni az ember szellemét és testét és csírájában tudnak elfojtani minden ellenállást, ami a hatalom érdekével szembemegy, vagy megdöntésére irányul. A mai technológiával megvalósult a háttérhatalom örökös álma, és nem fognak meghátrálni, mert ha véghez viszik a tervüket, akkor végleg győztek. Az impériumot végre kiterjeszthetik az egész bolygóra, és kezükben lesz a tested vezérlője.
Ennek a mostani generált fantomjárványnak az a lényege, hogy megosszák a társadalmakat, szembeállítsák az oltottat és az oltatlant, és végül az orvosokban vakon megbízók támogatását megnyerjék, hogy általuk, kötelezővé tegyék az oltást, mert onnantól, erőszakkal is belénk olthatnak bármit, mert eldobtuk magunktól a testünk feletti önrendelkezési jogot is a többi alkotmányos jogunkkal egyetemben. A szabadságjogaink elvételével az utolsó akadály is elhárul a globális diktatúrának, hogy az egész bolygóra kiterjedő rabszolgaságot hozzanak létre.
Számomra sokkal aggasztóbb ez a teljesen reális helyzet, mint elkapni egy olyan vírust, amire a társadalom nagy része már igazoltan immunizálódott és a veszélyeztetetteket célzott védelemmel is meg tudjuk védeni. A népesség kiirtásának a nyilvános terve is csak a megosztásunk egyik trükkös eszköze. A döglött halként összeeső oltott celebek is csak járulékos veszteség ebben a rejtett háborúban.
A KORONAVÍRUS almenüjében az orvosi és jogi hátteréről és bizonyítékokról olvashatsz, melyek visszaigazolják a KORONAVÍRUS FŐ MENÜPONTJÁBAN található, nézeteimet, elméleteimet a témában.
Az ALAPTÖRVÉNY FŐ MENÜPONTJÁBAN összefoglalót olvashatsz az alkotmányról, alaptörvényről, államcsínyről. Almenüben a szellemi atyjától származó írások és maga a jogi nyilatkozat található, mellyel fel tudunk jogilag lépni a diktatúra és a covid hamis járványügyi intézkedésekkel szemben is.
A BLOG menüpontban rövid bejegyzéseket találsz, melyeket általában a facebookról másoltam.
GYIK VIDEÓK MENÜPONTBAN a GYakran Ismételt Kérdésekre válaszolok rövid videókkal.
Alábbi lehetőségek egyikén elérsz engem
Hívj fel!
A Telegram alkalmazást preferálom és szorgalmazom a facebookról való áttérést, mert a hatalom kezében lévő eszközök, úgy vannak programozva, hogy ellehetetlenítsék az összefogást. Amíg a hatalom gépezetét használod, addig őket és a programjukat élteted, segíted. Ma már a nagyobb szabadságjogi mozgalmak mind áttértek a használatukra. Van hírfolyam és chat is, ahol tökéletes minőségben, szabadon oszthatsz meg bármit.
HASZNÁLJ TE IS TELEGRAM ÜZENETKÜLDŐT!
Telegram üzenetküldővel, interneten keresztül, személyesen (privát) tudunk beszélni.
Telegram hírfolyamot készítettem, melyen a honlapra felkerülő posztokról, vagy az eseményeinkről kapsz értesítést. ingyenesen tudok 200ezer embernek üzenetet küldeni.
Program letöltése Mindegyik telefonhoz, számítógéphez van a megfelelő áruházban is.
Telepítés után visszaigazoló sms-t kapsz. és a join gombbal regisztrálsz az alábbi linkeken a hírfolyamra vagy a chat-re.
Telegram Hírfolyam belépési linkhez IDE kattints és ha telepítve van az alkalmazás azt jelöld megnyitásra, majd alul join gombbal feliratkozol
Telegram Chat belépés linkhez IDE kattints
Videó segítség a Telegram telepítéshez