
Plandémiával megvalósított hazaárulás!
Mindent összegző és leleplező kronológiai összefoglaló
- (Külföldi szervezetek előkészületei) WHO Járványügyi kritériumát annyira leszűkítette. “Anno csak az lehetett járványügyi eset, aki valóban a súlyos, potenciálisan halálos, atípusos tüdőgyulladással járó légúti tünetektől szenvedett. Az új koronavírus-járványban viszont elegendő egyetlen (egyetlen!) laborlelet (pozitív PCR-teszt) ahhoz, hogy valakit fertőzött betegnek nyilvánítsanak. Betegnek! Akkor is, ha az égvilágon semmilyen tünete sincsen”. Cikkhez ugrás
- Az arra alkalmatlan PCR teszteket vezeti be vírusdiagnosztikai célra, ezzel csalásra alkalmas eszközt szolgáltatva a kormányoknak, amivel felnagyíthatják a járványt, mert könnyen lehet vele magasabb betegszámot produkálni a valós értéknél. Szándékosan magas ciklusszámon alkalmazták, ahol sok lesz a hamis pozitív eredmény. Azóta a PCR teszteket betiltották link
- A WHO által ajánlott járványügyi protokollt láthatóan úgy alakították ki, hogy szembeállítsák az életünket és a szabadságjogainkat, és a kettő között választási kényszerbe kerüljünk, pedig a járványügyi kezelés célzott védelemmel is megoldható lenne, ahogy a világszerte orvosok százezrei által aláírt Barrington nyilatkozatban is bemutatják. oldal link
Ebben a cikkben (videó kb 7 perc) próbálom bemutatni, hogy forgatták ki a járványügyi intézkedéseket, hogy csak az alkotmányos jogaink kárán tudják csak megmenteni az életüket, hogy az embereknek választaniuk kelljen az életük és a szabadságuk között. A kormányközeli média és orvosok állandó félelemkeltés következtében, számításaik szerint, az emberek eldobták a szabadságjogaikat az életükért cserébe. A karantént régen arra használták, hogy a távoli helyekről érkező kereskedelmi hajósoknak ne engedjék a partra szállást 40 napig, hogy az esetleges ismeretlen eredetű fertőzéseket ne terjesszék el a lakosság között, nem pedig arra, hogy egészséges embereket, akiket hamis tesztekkel betegnek igazoltak, tünetek nélkül, bezárjanak, megfosztva szabadságjogaiktól. A Covid-Kisokosban (cikk) összevetem a további helyes és helytelen protokollt, hogy nyilvánvalóvá váljon a hatalom terve és szándéka.
A WHO, ami egy külföldi szervezet, a veszélyhelyzet kihirdetéséhez szükséges eszközöket és hivatkozási alapot biztosítja a kormányoknak.
- (Hazai kormány előkészületek) Alaptörvény megalkotásával kiütik a 89-es ideiglenes Magyar Köztársaság Alkotmányát, mely biztosította a Magyar népnek a népszuverenitást, és hogy a történelmében először megalkothassa saját alkotmányát. Amellett biztosította, hogy a hatalomra kerülők ne tudjanak visszaélni a hatalmukkal, így Orbán Viktornak és a kormánynak el kellett törölni a nép, rendszerváltás alkalmával visszaszerzett jogait, hogy olyan jogi környezetet teremthessen, mellyel veszélyhelyzet alatt teljhatalmú ura lehet az országnak és úgy írhatja át az Alaptörvényt mint egy naplót. Így Orbán Viktornak és a kormánynak a érdeke van a veszélyhelyzet kihirdetésére, mert általa elvonhatja az őseink által szerzett alkotmányos jogainkat, ami az egyetlen akadálya a hatalomnak, hogy diktatúrát építsen ki, rabszolgásítsa a népet és a szabadságjogi aktivistákat eltakarítsa.A kormánynak az alkotmány szerint nincs önálló alkotmányozói hatalma, mivel az alkotmányban szereplő „minden hatalom a népé” szövegrész a népnek adja vissza az alkotmányozói hatalmat is, így a nép a „főnök”, a végső döntéshozó. Így bármely elkészített alkotmányt a népnek kell jóváhagynia. Sajnos a nép, tudatlanságából kifolyólag, nem élt soha az alkotmányos jogával és hatalmával és nem tüntette el a kommunizmus hátrahagyott szemetét.Az alkotmány 24. § (3) bekezdésében jogot ad a kormánynak az alkotmány bizonyos szintű megváltoztatására, amennyiben kétharmadot szerez a parlamentben, de ez nem azt jeleni, hogy olyan alkotmányt, vagy alaptörvényt alkothat, melyben kiütheti a népet a szerzett hatalmában. A szerzett jog el nem vehető! Kétharmaddal alkotott alkotmányt is jóvá kellett volna hagyatni a néppel.
- Az igazságügyi minisztérium 1995 kiadványában arra is rámutat, hogy nem csak jóvá kell hagyni a népnek az alkotmányt, hanem a népet fel kell előtte készíteni az alkotmány elfogadására, hogy valóban az egész társadalom által elfogadott alkotmány szülessen, ne pedig csak egyes szellemi műhelyek terméke, vagy a kormánykoalíciók érdekérvényesítése. Ebben a cikkben nem csupán jogilag, hanem a magyar nyelv értelmezésével próbálom meg érthetőbbé tenni a közjogi helyzetet. Érdemes elolvasni és láthatjuk az Igazságügyi Minisztérium munkafüzetében, hogy akkor még a jogászok helyénvalón értelmezték a jogi szöveget. Az igazság kardja (link a cikkhez) rendszerváltás után nagyjából mindegyik pártnak azonos (50-50%-os) támogatottsága volt. Minden szavazópolgárt ösztönöztek, hogy járuljon az urna elé, mert minden szavazat számít. Ez a színjáték a kormány és az ellenzék mögötti ugyan azon hatalmi elit elfedésére szolgálhatott. A kormány a kétharmad ürügyén akarta megalkotni az új alkotmányt, ezért összejátszhatott az ellenzékkel, melynek eredménye az öszödi beszéd és az abból kialakuló rendőrterror, ami mai napig a FIDESZ „kampányprogramja”. A politikai kisokos videómban bővebben beszámolok a politikai trükkökről, hogy lehet kétharmadot szerezni és hogy dobják fel egymásnak a labdát a pártok..
- A kormány ahogy kétharmaddal kormányra került 2010-ben, az alkotmánybíróságot a saját érdekei szerint alakította át, és leváltotta az embereket, hogy az alkotmányellenesen megalkotott Alaptörvény hatályba helyezését ne vétózhassák meg. Kolláth György cikk.
- A kormány tervét segítő orvosok, az ismert orvosi szakkönyvek tanításaival szembemenve, hülyének tetetve magukat, az egykori járványügyi véleményükkel szöges ellentétben álló nyilatkozataikkal, félelmet keltenek a lakosságban, ezzel bűnrészessé válva a kormány államellenes tetteiben. LINK VIDEÓK pálfordulás
- A WHO által alkalmazott PCR tesztek váltak a kormányok statisztikai csalásának alapjává, amivel felnagyíthatták a járványt. (csúcsosították a görbét). A görbe laposítására csak a WHO által kidolgozott, szabadságjogaink elvételét célzó intézkedéseket foganatosították.
A pandémia elején írt Halálos kór, vagy statisztikai csalás írásomban lévő elméletemet a Járványügyi statisztikai csalások bizonyítékai írásomban bemutatott bizonyítékokkal sikerült visszaigazolnom. Minden beteget, akit pozitív teszttel szállítottak kórházba, bármilyen betegségben is halt meg, annak halálát a sars-cov2 számlájára írtak, ezzel is növelve a járvány nagyságát. Ezt a tisztifőorvos is elmondta, anélkül, hogy ez bárkiben felháborodást keltett volna, de itt egy kiszivárgott halottasházi videó is. halottház videó
A járványt az egészségügyi törvénykönyvben meghatározott módon is tudta volna kezelni, de a kormány szándékosan az Alaptörvényre hivatkozva hirdette ki a veszélyhelyzetet, mert azzal egyéb, a hatalmát veszélyeztető szabadságjogot is korlátozhat, mint a szólásszabadság, vagy a gyülekezési jog. Az már csak plusz, hogy a veszélyhelyzetet is csak izzadtságszagúan lehet elemi kárra hivatkozva kihirdetni. Ez is a kizárólagos hatalom birtoklására törekvés, ami biztosítja a kormány számára a teljhatalmat, hogy a járványhelyzetre hivatkozva elvonhassa a szabadságjogainkat.
- (Hazaárulás) Mivel a kormánynak érdeke fűződik a veszélyhelyzethez és eleve úgy alkotta meg az Alaptörvényt, hogy az alkotmányos jogainkat elvonhassa, a WHO protokolljához tartva magát, ami feldobta a kormányokba ültetett ügynököknek a labdát, az oltást egyetlen megoldásként erőltetik, ellenkező orvosi véleményeket, az immunrendszerünk erősítéséről nem tájékoztat, egyéb orvosi gyógymódokat hatásos gyógyszereket elutasítja, üldözi, megvalósulni látszik a külföldi szervezet asszisztálásával történő alkotmányos rend megsértése.
Btk 258. § (1) Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (ez a többi bűncselekmény és a csoportos elkövetés miatt halmozódik)
- (A járvány hatalom szolgálatába állítása)
Ahogy a Tudás hatalom videómban elmagyaráztam, a hatalom berakja a kulcsfontosságú helyekre az embereit és átveszi az irányítást a társadalom felett. Maga által generált problémákat látványosan megoldja, hogy elhitesse a primitív szinten tartott emberekkel, hogy ő az egyetlen aki megoldást tud nyújtani minden problémára, ezzel vezető szerepekbe kerülnek.
A tudás hatalom videóm, amiben bemutatom a gyakorlati alkalmazását a megosztó trükköknek.
A hatalom egy általuk generált problémára szándékosan kontraproduktív megoldásokat ajánl, mert ez által, tervük részeként, megosztják a társadalmat és (olajat öntve a tűzre) újragenerálva a problémát, véglegesíthetik azokat hozzájuk fűzött programokat, melyekkel uralkodhatnak és eltakaríthatják a lázadókat. Azért maguk generálják, hogy kézben tartsák.
Az emberek egy része bármit el fog hinni a hatalom fizetett orvosainak, tudósainak. Így ezeket a híveiket használják fel a tervük kivitelezéséhez. Sajnos a tervük része, hogy az ellenálló réteget is eltakarítsák általuk.
Ha az orvosok a híveiknek azt mondják, hogy dugjanak fel egy répát a fenekükbe, hogy ne kerüljenek lélegeztető gépre, ők megteszik. A másik oldal kétségekkel fordul az orvosához.
-Ettől ugyan hogy fogom elkerülni a lélegeztető gépet?
-Maga az orvos, vagy én? Kérdez vissza az orvos.
-Hát maga, de nem mindegy, ki fizeti.
A probléma, hogy a hívők azt is el fogják hinni, hogy azért kell egyre több répát, majd karalábét és fejes káposztát feldugniuk magukba, mert a répaellenesek azt az egy répát sem képesek feldugni.
Csak idő kérdése, hogy mikor elégelik meg, mert már tele lesznek minden zöldséggel és feszíteni fogja őket a sok probléma és kikezdi a feneküket is. A hatalom minden eszközével ellenségképet kelt a szkeptikus réteggel szemben amúgy is, így lassan rávehetik őket a javaslatuk támogatására, aminek jogi alapját már lették.
-Csak egy kötelező répa kell mindenkinek és végleg megállítjuk a sorozatos répázást. Ha ezt a tervét a hatalom véghez viszi, akkor viszont már nem csak répát hanem bármit erőszakkal is feldughat belénk, mert ahogy az egész pandémia is az alkotmányos jogaink elvételéről szól, ezzel a testünk feletti önrendelkezési jogot is elveszik. Onnantól rabszolga vagy! Nincs olyan hogy nem oltakozom, mert a kormány a nép védelmében intézkedik és a nép támogatásával megkapta a jogot, hogy az egész állami apparátussal véghez vigye a tervét. Ezért hívják védőoltásnak. Aki ellene van, az így a nép ellensége szerepkörbe kerül, és amennyiben erőszakhoz folyamodik, már terroristaként lehet eltörölni, vagy jobb gondolkodásra ösztönözni egy arra kiépített táborban.
A tudás hatalom videómban tovább folytatom a társadalmi trükkök boncolgatását, most csak a fontosabb pontokat emelem ki, melyek fontosak, hogy ne tudják tovább félrevezetni a népet.
A megosztott társadalmunk mindkét oldalának ledobnak a nézetét támogató információkat, hogy megtartsák a megosztottságot, sőt növeljék a két oldal közötti szakadékot és egymást marják az ellentéteken való vitákon. Szóval már NEM SZABAD TÖBB FACEBOOK VIDEÓT NÉZNI MERT MIND A TERV RÉSZE! NINCSENEK ELSZÓLÁSOK ÉS NEM VÉLETLENÜL HALLUNK, HÉTRŐL HÉTRE ELLENTÉTES INFORMÁCIÓKAT UGYAN ARRÓL. Színjáték.
Emellett a szkeptikus oldalnak ledobnak a nézetét tápláló csali információkat, hogy lejárassák őket és a nézetüket is. A hívő oldalnak meg ellenségképet vetítenek a szkeptikus oldalra.
Ez a kontraproduktív intézkedések egyik, társadalmi oldala, de van másik is, mert ebbe az „injekcióba” minden trükkjét beletette, amit évezredeken keresztül letisztított, egyesített, egyszerűsített és tökélyre fejlesztett. Az esélyünket egy hasonlatban kifejezvén. Mintha a világ összes sakkmesterét leültetnék egy sakktábla egyik oldalára. A másik oldalához meg 8 milliárd galambot raknánk, akiknek fogalma sincs a sakkról, arról se, hogy sakkoznak, főleg nem arról hogy éppen sakkban vannak és kényszerből lépegetnek arrébb, gondolván, hogy az az ő döntésük volt. De reménnyel töltsön el mindenkit az, hogy sok sakkmester van a galambok között is,akik a galambok érdekeit nézik és meg tudják tanítani a sakkozásra, hogy együttes erővel győzhessenek.
Mit gondoltok, miért CSAK A TÜSKEFEHÉRJE gyártására programozzák az oltottak szervezetét?
MERT A KORONAVÍRUS LEGINKÁBB A TÜSKEFEHÉRJÉBEN MUTÁLÓDIK!
Szóval, ha csak a változót gyártatják a szervezetünkkel, akkor az ellene termelődő antitestek nem fogják felismerni a következő mutálódott tüskefehérjéket és ezért lehet fél évente oltakozni.
Persze ezt is ki lehet biztos orvosilag magyarázni, de mindenesetre egybeesik a hatalom tervével, miszerint szándékosan kontraproduktív megoldást adnak egy általuk generált problémára.
Amennyiben az egész vírust természetesen megkapod, akkor teljes védelemben részesülsz (3-as szintű), és mivel a koronavírus teste, az állandó része is az immunrendszerünk memóriájában megmarad, a következő mutációkkal is un. keresztimmunitást nyerve, védettek leszünk. Sokkal enyhébb lesz a tünet, és ahogy a járványoknál az szokás, egyszerűen elgyengülve átlagos influenzaként folytatják életüket a járványtanban.
Az antitestek csak a veszélyhelyzet alatt termelődnek, majd szinte kiürülnek a szervezetünkből, mert ha minden vírus és baktérium ellen tele lenne antitestekkel a vérünk, az kocsonyává változna. Ezért amikor azt mondják a hatalom szakértői, hogy lecsökkent az antitested, csak félelmet akarnak kelteni benned, hogy tovább oltakozzál, pedig ez nem azt jelenti, hogy nem vagy védett, mert az immunrendszered memóriájában megvan a vírusról az információ, ami által a legközelebbi mutálódott vírust felismerve, le tudja gyártani újra az antitesteket. De most jó üzlet az antitest teszt is. Így már máshogy nézzük az ilyen cégeket, ugye?
Az mRNS oltásokkal sejt szinten programozzák a szervezetünket, hogy az önmagában is mérgező és a kétoldali tüdőgyulladást okozó (cikk), citokin viharért felelős tüskefehérjét termelje, amit az oltott folyamatosan ürít magából, mind vizelettel, mind testnedvvel. A szennyvízhálózatból mért aggasztó eredmények, így nem a járványt, hanem az oltottak fertőzésének nagyságát igazolják vissza, de fel lehet vele nagyítani a járványt. Az oltottak fertőzhetnek is és ahogy az amerikai elemzésből kiderül, minél több az oltott, annál súlyosabb a járvány (cikk).
Mint kiderült az antitestek nem csak a tüskefehérjét támadják, hanem az őket gyártó sejteket is, mert ellenségnek tekintik, így a szervezetünk önmaga ellen fordul és autoimmun betegségeket okoz, ami legyengíti a szervezetét az oltottaknak és egyre súlyosabb tüneteket okoznak majd olyan betegségek, melyek eddig nem okoztak gondot. Érdekességképp a sars-cov2 ben hív darabokat is találtak, melyek gyengíthetik az immunrendszert. Előbb utóbb az oltottaknak egyre több baja lesz és ha elhitetik velük, hogy az oltásellenesek miatt keletkeznek erősebb mutációk, akkor könnyen rávehetőek, hogy támogassák a hatalom, egy mindent megoldó, kötelező oltás tervét.
A tünetmentesek nem fertőznek, ez is csak a félelemkeltés része lehetett, hogy láthatatlan ellenséggel harcolva, fokozhassák a félelmet bennünk. „Nem kell betegnek látszódnia valakinek, hogy elkapjuk a vírust, ami miatt lélegeztető gépen halunk meg.”
A lakosság nagy része már immunizálódott a koronavírusra, legalább is aki természetesen esett át rajta egy életre immunizálódott a sars-cov bármelyik variánsával szemben, így teljesen felesleges kényszeríteni az embereket kísérleti fázisban lévő oltásra.
- (Hatalom célja) Mindezekből levonható, hogy nem a vírustagadók miatt kell állandóan oltakozniuk a hívőknek és a rákényszerítetteknek, hanem a tudatos járványügyi átverés miatt, mellyel szembeállítva az oltottat az oltatlannal, elérhetik a tervüket, hogy az alkotmányos jogainkat elvonják és ezzel eltávolítsák az utolsó akadályt, hogy rabszolgásítsanak minket egy globális diktatórikus rendszerben.
Már most ennek megfelelően kommunikálják a történteket.
Az oltási trükkel elvonják a jogainkat, és totális kontrolleszközként is lehet használni, mert olyan vegyületeket adhatnak be, melyekkel befolyásolhatják a tudatodat és érdekük szerint programozhatják a szervezetedet. Az 5g vel bárki nyomon követhető lesz. Aki esetleg a későbbiekben felébredne a hazugságból és ellenállna, vagy a hatalomnak nem tetsző gondolata támadna, azt ki tudják emelni a társadalomból, így csírájában elfojthatják az ellenállást.
A terrorista háborúk színjátékai jó ürügynek bizonyultak, hogy az emberiség adójából a legpusztítóbb fegyvereket alkossák meg, de a terroristák valójában MI LESZÜNK, AKIK FELÉBREDETTEK. ÜDV A SZÉP ÚJ VILÁG-RENDBEN!
Áder pontosan tudja, hogy az egész átverés, mégis asszisztál hozzá, hiszen a H1N1 járványnál pont ő volt az egyik, aki felszólalt a járvány erkölcstelen felnagyítása ellen. Szóval ő is szándékosan hülyének teteti magát, mint az orvosok.
EU parlementi felszólalása link
Ezeknek adtok beadványokat, petíciókat? Emberiség elleni bűncselekményeket, államcsínyt és hazaárulást követtek el. A kontraproduktív járványügyi intézkedésekkel és erőltetett oltásokkal emberek halálát okozták és végül ki akarják irtani a nép értelmes részét, hogy a többin uralkodjanak. A Magyar népet különösen utálják.
NOOORMÁLIS?!
Külföldön már megindultak a jogi lépések a covid bűnösök perbefogására. A németek nem csak hazaárulással, hanem emberiség ellenes bűncselekménnyel is vádolják a plandémia kitervelőit, megvalósítóit.
Egyre gyanúsabb, hogy a járványokat már régóta felhasználja a hatalom az emberek kontrollálására, vagy jogaik elvételére. Úgy tűnik ugyan azt a programfüzetet halásszák elő. Itt egy film a spanyolnátha mögötti hatalmi szervezkedésről.
Az egész pandémiás stratégia annyira tökéletesen ki van dolgozva, hogy nehéz egy tapasztalatlannak átlátnia a teljes összefüggéseket, de szerencsére nálunk a hatalom, nem tudta hiba nélkül megoldani a protokollt, mert jogilag a rendszerváltásnál kizárták magukat a hatalomból, így van jogi megoldás a problémáinkra. Egyrészt a diktatúra eltávolítására, másrészt a bűnösök megbüntetésére.
- MEGOLDÁS!
A diktatúra jogi alapját az Alaptörvénnyel teremtették meg, de mivel több ponton alkotmányellenesen hozták létre és írásos bizonyíték a hatalom kizárólagos birtoklására, ami ellen alkotmányos jogunk és kötelességünk fellépni, nem kell mást tennünk, csak kimondani az érvénytelenségét és hatályon kívül helyezni.
Minél több ember ismeri ezeket a jogi ismereteket, annál nagyobb fegyverünk lesz a hatalom ellen. Ezért kell terjesztenünk ezeket az információkat és összeszednünk minél több jogtudatos embert, hogy fel tudjunk lépni a diktatúra ellen. Minél hivatalosabb helyen mondatjuk ki jogászokkal az Alaptörvény érvénytelenségét és hogy a Magyarország nevű állam, nem a magyar állam, annál erősebb lesz a fegyverünk.
Erre találta ki Geri Tibor, a Szabadság Mozgalom vezetője, a jogi fórumot, ahol nagy nyilvánosság előtt kell bizonyítási kényszer elé állítani a kormányt, hogy az alaptörvény érvényességét igazolja.
Ehhez a nép támogatása szükségeltetik, amit egy jogi nyilatkozattal tehetsz te is meg a NYILATKOZAT menüpontban, ahol az Alaptörvény közjogi érvénytelenségének bizonyítását is megtalálod.
Ne higgy az ellenzéknek, összejátszanak a kormánnyal, mert ők is részt vettek a hazaárulásban és az államcsínyben. NEM KELL KÉTHARMAD AZ ALAPTÖRVÉNY SEMMISSÉ TÉTELÉRE! Elég a jogászok és a NÉP szava. Csak az ellenzék így akarja a saját malmára hajtani a vizet.
AZ ALAPTÖRVÉNY ELTÖRLÉSÉVEL MINDEN PROBLÉMÁNK MEGOLDÓDIK!
Megszűnik a kényszeroltás, a diszkriminációra és megosztásra való védettségi kártya és a maszk. Megszűnik a diktatúra alatti cenzúra és a szólásszabadságunk által nyilvánosságra kerülnek az elhallgatott szakértői vélemények, és megszűnik a félelemkeltés a médiában.
Ez által megszűnik a csalással felnagyított járvány is. Visszatérhetünk a normális életünkhöz.
Megszűnnek a devizahiteles kilakoltatások. Megszűnik a NER és a kormányközeli maffiózó családok sikkasztása. A nép felvilágosításával megkezdődhet a szellemi felemelkedése az országunknak. Megteremthetjük az új aranykort, mert minden tudásunk megvan, mellyel letehetjük az alapokat, mind szellemi, társadalmi és gazdasági szinten.
FACEBOOK HELYETT HASZNÁLJ TELEGRAMOT, KERÜLD KI AZ ELLENSÉG RENDSZERÉT!
